Oldal kiválasztása

Pákozd gasztro fesztivál

 

Az egykor Szőlős Pákozdnak nevezett község minden évben megrendezi az étkek és a bor hagyományairól szóló Pákozdi Gasztro fesztivált. Néhány évvel ezelőtt kitaláltak egy jelmondatot is hozzá Pákozdon, amely így hangzik. „Ahol a bor, az étel és a jókedv találkozik.” Ennek a jelmondatban a szellemében és jegyében szervezik meg minden évben a Szőlős Pákozd Gasztro-Feszt elnevezésű rendezvényt, így ebben az évben már nem először gyújtanak majd alá a bográcsoknak a főzőverseny résztvevői. Évről évre egyre többen indulnak a versenyen, és a választék is színesedik folyamatosan, hiszen minden évben egyre több árus kínálja fel portékáit a fesztivál keretein belül. A helyiek idén is ügyelnek arra, hogy a történelmi Magyarország különböző területeiről érkezzenek a termelők, a kiállítók, és a borvidékek képviselői egyaránt. A tavalyi évben például a Délvidékről, a Szerémségből, a Mura vidékéről, a Partiumból és a Felvidékről is érkeztek a finomságokkal a termelők. A borkészítés hagyománya erősen jellegzetes ezen a vidéken, hiszen a régebbi időkben itt voltak hatalmas kiterjedésben a székesfehérvári püspökségnek komoly szőlőbirtokai. Nagyon sokan foglalkoztak bortermeléssel, mi sem árulkodik erről jobban, mint maga a Szőlős Pákozd elnevezés is. A halételek hagyománya, elkészítésük, fogyasztásuk sem mondható szokatlannak, nem is kell nagyon megmagyarázni, hiszen híres halászbokrok éltek a Velencei-tónak ezen a környékén. Azt mondják, hogy a régi útvonalakat, vagy ahogy az itteniek nevezik, csapásokat, még a mai napig is beevezik a modern világ halászai, valamint a rutinos horgászok egyaránt. Viszont mivel köztudottan és tagadhatatlanul inkább húsevő nép a magyar, mint halevő, ezért a fesztiválon megrendezésre kerülő ételkészítő, vagyis főzőversenyt két különböző kategóriában is megrendezik. Ez azt jelenti, hogy a halételek mellett a hagyományos pörköltek is a bogrács aljára kerülnek, és illatukkal bejárják az egész környéket, odacsábítva a látogatókat. Természetesen az ételeket egy komoly és profi tagokból álló zsűri pontozza majd. A tavalyi évben színesítette a mezőnyt a lengyel testvértelepülés, Wegierska Górka küldöttségének különleges étele is, sőt, ők még a halat is otthonról hozták hozzá. Ameddig a faluban a látogatók a bográcsokat kerülgetik, addig a színpadon egymást váltották a jó hangulatért felelős fellépők. Egészen késő estig szórakozhatnak a különböző programok keretében az érdeklődők, de a gyerekek sem unatkoznak természetesen. Játszóház, kézműves foglalkozások, arcfestés, lufibohóc és egyéb meglepetések várják majd a gyerekeket. A tavalyi sikeres esti koncert után, ebben az évben előreláthatólag Sípos. F. Tamás garantálja majd a fergeteges bulihangulatot, de napközben sem fog senki muzsika és jó hangulat nélkül maradni, hiszen egész napos programokkal várják a látogatókat.

Az idei évben a Szőlős Pákozdi Gasztro Fesztivál június 29-én kerül megrendezésre. A hagyományosan egynapos fesztivál kiemelkedő eseménye Pákozd nagyközségének. Az nem állítható, hogy Pákozd egy “fesztivál nagyhatalomnak” számít a Velencei-tó környékén, de ettől függetlenül a színvonal és a minőség garantált a rendezvényen. Erre a hétvégére Pákozd minden szempontból átveszi az “uralmat”. A Szőlős Pákozd Gasztro fesztiválon már a kora reggeli órákban nagy a nyüzsgés, hiszen a családok, a barátok, vagy akár a munkahelyi társaságok fakanalakkal felfegyverkezve indulnak „harcba”, hogy legyőzzék a nagy meleget, a bogrács alatt lángoló tüzet, és látogatók éhségét, és megmutassák, hogy ki milyen egyedien ízletes halászlevet, harcsa paprikást vagy valamilyen magyaros pörköltet tud készíteni.

Természetesen a kulturális hagyományőrző programok és események sem maradhatnak el napközben.

Pákozd egy folyamatosan fejlődő község, amelyet ez a fantasztikus hangulatú Gasztrofesztivál is alátámaszt. Örömhír, hogy egyre több vendég fordul meg a fesztivál idején kívül is a csodaszép tóparton, ami jól jelzi azt is, hogy a közeli katonai emlékparkban is egyre több fizető látogatót fogadnak. Lesz itt sárkányeregető fesztivál is, amely szintén egyre népszerűbb, nem csak a közeli települések lakói körében. A községben egyre több szálláshely is épül, és tervben van a Bella-tó környékének felújítása, amelyet egyfajta szerényebb turisztikai központtá varázsolnának.

A Pákozdi Gasztro-Feszt, Ahol a bor, az élet és a jókedv találkozik Pákozdon, és ahol a főzőverseny és a gasztronómiai különlegességek igazi fesztivál hangulatot teremtenek ezen az egy napon. Felpezsdül az élet, és megismerhetik a környék varázslatos hangulatát és a környékbeli emberek kedvességét és vendégszeretetét.

Sok szeretettel várnak mindenkit, családokat és barátokat a Pákozdi Nagyközségben, a júniusi Gasztro fesztiválon.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás